Lipicai Fajta
2007.10.15. 16:18
1580-ban a Karszt hegységben, a Trieszt melletti lipizzán (mai Lipica, Jugoszlávia spanyol-nápolyi eredetű lovakból ménest alapítottak, azzal a céllal, hogy a császári udvartartás részére szilárd szervezetű, nagy testű, impozáns fajtát kapjanak.
A későbbi kor barokk ízlésének is kiválóan megfelelt az itt tenyésztett ló, mivel a nagy testtömeg mellett kecses és elegáns volt. A pompakedvelő főurak szívesen használták mind hátas-, mind hintóslónak. A ménes az idők folyamán kétszer is Magyarországra menekült. Hat évig élt Mezőhegyesen, ahol kiheverte a hosszú menekülés fáradalmait, egyedei gelerősödtek, sőt az itt született utódok szüleiknél magasabbak lettek. A ménes létszáma is megnőtt,így jó néhány tenyészállat Mezőhegyesen maradhatott, ahol spanyol-nápolyi jellegű ménesben párosították őket. Olyan nagyszerű lipicai egyedek születtek itt, hogy rövidesen még még az eredeti tenyészhelynek, Lipicának is Mezőhegyes adott törzsmént. 1874-ben Mezőhegyesről a lipicaiakat-hogy tovább ne növeljék testtömegüket-, az erdélyi havasokban levő fogarasi ménesbe vitték. 1912-ben Bábolnára került a ménes, majd a II. világháború vihara után, 1950-ben a Bükk hegységben, Szilvásváradon talált végleges helyet.
Régen a lipicait a hét törzsben- Pluto, Conversano, Favori, Maestoso, Neapolitano, Siglavy, Incitato- tenyésztették. A hazai lipicaiaka fogatsorban öregbítik jó hírüket. Jellemzőjük a 160 cs-es marmagasság, a nagy, de szép fej és nyaktartás, a jól izmolt széles hát, ágyék, far, az acélos végtagok. Színe főleg szürke vagy pej, ritkábban fekete, sörény- és farokszőre sűrű, hosszú és finom szálú. A lipicai ló fajtajellege, hogy mutatósan magas léptű a járása, s ezt még fokozza a tervszerű tenyésztés. A spanyol vagy magasiskola szép járású lovait kizárólag a lipicai fajta adja. A magasiskola a ló és lovas együttes, könnyed, szinte táncos, balettszerű mozgását mutatja be.
|